Székely Iván: A kukkoló társadalom
- avagy van-e még függöny a virtuális ablakunkon? In: Talyigás Judit (szerk.): Az Internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében. SCOLAR, Budapest, 2010. p. 93-120.
Ezt a könyvet a 2010 novemberében megrendezésre került IV.
Digitális Esélyegyenlőség Konferencián kaptam. A blogbejegyzést a fent említett fejezettel kapcsolatban írtam.
A KUKKOLÓ TÁRSADALOM - AVAGY VAN-E MÉG FÜGGÖNY A VIRTUÁLIS ABLAKUNKON?
A fejezettel kapcsolatos brainstrorming-om, előzetes gondolataim:
Internethasználataink, böngészéseink során webmorzsákat hagyunk, ami alapján megállapítható "merre jártunk". Ezeket befolyásolni nem igazán tudjuk, bár az Internetbeállításoknál van egy ilyen lehetőség: "Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek." Ez azonban nem jelent teljeskörű védettséget, hiszen egy-egy weboldalra való fellépésünkkor a gépünkre sütik (cookie-k) kerülnek, amik később beazonosításunkra szolgálhatnak. Választhatnánk azt az opciót is, hogy ne engedélyezzen (blokkoljon) a gépünk minden egyes sütit, ami az útjában kerül. Ez azonban megakadályoz mindet különböző weboldalak látogatásában (például Facebook).
A böngészései során kikerülő információt tehát az egyszerű felhasználó nem igazán szabályozhatja. Azt azonban mi szabályozhatjuk, hogy mit osztunk meg magunkról az interneten, úgyis mondhatnám, hogy rajtunk múlik, mennyire húzzuk el virtuális függönyünket (itt leginkább a közösségi oldalakon történő aktivitást értem). Ne osszunk minden információt magunkról! Ez a mondat már biztos elcsépelt, közhelyes, és minden olvasó ezerszer hallotta már. Ám ahogy az interneten terjedő mémmé vált állapotfrissítéseket, posztokat, vagy egyszerűen néhány ismerőse adatlapját elnézi az ember, rájön, hogy talán nem hangoztatták még eleget... Vannak olyanok Facebook-on, akik címüket is beírják a megfelelő rovatba. Rögtön feltenném a kérdést: erre mi szükség van? Nem elég, ha a családjuk és a barátaik tudják?
Facebook-os ismerőseim kiposztolták egy olyan lány állapotfrissítéseit, aki a jegypénztárnál való sorban állástól a jegyvásárláson és fizetésen át, a vonatra való felszállásig minden egyes lépését megosztotta ismerőseivel. Úgy látszik, érzelmi inkontinenciája (mert már ilyen is van) túlontúl elhatalmasodott rajta...
A FEJEZET...
A megfigyelés és attribútumai
A szerző, Székely Iván először tisztázza, mit is nevezünk megfigyelésnek. Megfigyelni egyrészről lehet eseményeket, folyamatokat, embereket, másrészről arctalan tömegként, illetve egy adott személyként.
A megfigyelés nem egyenlő az észleléssel: észlelni lehet valakit az utcán, de az attól még nem megfigyelés. Azt sem tekintjük megfigyelésnek, "ha minden fél tudatában van annak, hogy jelenléte, tevékenysége közösen elfogadott szabályok alapján a többiek előtt zajlik."[1] Tehát ha csinálok egy prezentációt Ustream segítségével, és azt többen megtekintik, akkor nem figyelnek meg. Ha egy prezentáció alkalmával előadjuk munkáinkat, gondolatainkat, a közönség minket nem tart megfigyelés alatt. Vagy ha egy konferencián, politikai rendezvényen minden szempár egy személyre, az előadóra fókuszál - őt sem figyelik meg.
Akkor mit tekinthetünk megfigyelésnek? Az emberek viselkedésének, tevékenységének rendszeres monitorozását (ilyen tehát a vizuális megfigyelés, beszélgetés kihallgatása, kommunikációs kapcsolatrendszer feltérképezése, üzenetek elolvasása). Megfigyelni lehet szinkron és a szinkron módon: egy kamera felvételét, egy email tartalmát nem kell a megírása pillanatában meglesni, megtehető később is - de attól az még megfigyelésnek minősül.
A megfigyelés három legfontosabb attribútumát említi a könyv:
Ezzel kapcsolatos, már órán is említett kritikák:
A technológia szerepe és a magánszféra
A korszerű IKT-technológia hatására csökkent az egyén magánszférája, és a joggyakorlatok alkalmazhatóságát. A könyv az első technológiai ugrásként, amely a nyugati társadalomban kikezdte a magánszféra sérthetetlenségét, a telefont nevezte meg. Ezt ugyanis le lehetett hallgatni. "Második nagy omlásként" a számítógépek megjelenését említi a szerző: ebben ugyanis nyilván lehet tartani az állampolgárokat bizonyos kritériumok (pl. vagyoni helyzet) alapján. (Bár ehhez először meg kell figyelni, profilírozni kell az embereket.) Harmadik "összeomlási szakaszként" pedig nem meglepő módon az internethasználat elterjedését említi: ekkor ugyanis már egy egérkattintással információt szolgáltatunk magunkról, amelyet bizonyos cégek tárolnak és elemeznek.
A mai helyzet, avagy a Panoptikomtól a Kriptikonig és a Periptikonig
Az alfejezetcímben említett Panoptikon tulajdonképpen egy Bentham által megalkotott épületrendezési elv, leginkább börtönökben alkalmazzák (ilyen szisztéma alapján épült a Balassagyarmaton a Fegyház és Szegeden a Csillag Börtön is). Az elrendezés lényege az, hogy a középen lévő megfigyelő mindent láthat, ami körülötte történik, amit a körülötte lévő emberek végeznek. A megfigyeltek pedig nem tudják mikor figyelik meg kifejezetten őket vagy társaikat.
A Kriptikont titkos megfigyelőrendszerként definiálja Székely: a lényege, hogy sok helyről figyelik meg a felhasználót, azt azonban nem látja az illető, hogy kik és mikor teszik ezt.
A Periptikon metaforáját pedig arra használja a szerző, amikor a felhasználók önként vállalják, hogy megfigyelésnek vessék alá magukat. Ide leginkább a közösségi oldalakat sorolhatjuk, ahol a regisztráció után önként ad meg az ember adatokat, amiket aztán a rendszer megfigyelhet. (Kérdés persze, hogy milyen jellegű információkat ad meg magáról az egyén.)
Ezekhez, a mindenkit mindig megfigyelés alatt tartó rendszerekhez hasonlítja tehát Székely Iván az internetet.
A "káros mellékhatások" mindennapi életünkben
Válaszok a kihívásra
A megfigyelésre a "megoldás" egy szintig maga a technológia (pl. spyware-ek, cookie-írtók, profilgátlók) lehet, azonban ezen programok alkalmazásával sem lehet teljes mértékben korlátozni a megfigyelést, a felhasználók profilírozását.
Az
emberek megfigyeléssel kapcsolatos attitűdjére gondolom hatással van a
különböző írott, látott tartalmak (például 1984, különböző filmek),
illetve a Kádár-rendszer élményei, amikor nem lehetett biztosan tudni,
hogy ki figyeli meg az embert és mikor...
Persze, az adatokat csak nagy számban dolgozzák fel, és nem törődnek azzal, hogy mi személy szerint kik vagyunk, de első hallásra ijesztő lehet ez: megfigyelnek, adatokat gyűjtenek rólunk... Ahhoz, hogy a felhasználók ne rettegjenek annyira az ilyen dolgoktól, jobb (és bővebb) tájékoztatás kellene. Hiszen az emberek csak annyit hallnak, hogy X és Y szolgáltató, szervezet adatokat gyűjt róluk, és azt feldolgozza.
A KUKKOLÓ TÁRSADALOM - AVAGY VAN-E MÉG FÜGGÖNY A VIRTUÁLIS ABLAKUNKON?
A fejezettel kapcsolatos brainstrorming-om, előzetes gondolataim:
Internethasználataink, böngészéseink során webmorzsákat hagyunk, ami alapján megállapítható "merre jártunk". Ezeket befolyásolni nem igazán tudjuk, bár az Internetbeállításoknál van egy ilyen lehetőség: "Nem akarom, hogy a webhelyek kövessenek." Ez azonban nem jelent teljeskörű védettséget, hiszen egy-egy weboldalra való fellépésünkkor a gépünkre sütik (cookie-k) kerülnek, amik később beazonosításunkra szolgálhatnak. Választhatnánk azt az opciót is, hogy ne engedélyezzen (blokkoljon) a gépünk minden egyes sütit, ami az útjában kerül. Ez azonban megakadályoz mindet különböző weboldalak látogatásában (például Facebook).
A böngészései során kikerülő információt tehát az egyszerű felhasználó nem igazán szabályozhatja. Azt azonban mi szabályozhatjuk, hogy mit osztunk meg magunkról az interneten, úgyis mondhatnám, hogy rajtunk múlik, mennyire húzzuk el virtuális függönyünket (itt leginkább a közösségi oldalakon történő aktivitást értem). Ne osszunk minden információt magunkról! Ez a mondat már biztos elcsépelt, közhelyes, és minden olvasó ezerszer hallotta már. Ám ahogy az interneten terjedő mémmé vált állapotfrissítéseket, posztokat, vagy egyszerűen néhány ismerőse adatlapját elnézi az ember, rájön, hogy talán nem hangoztatták még eleget... Vannak olyanok Facebook-on, akik címüket is beírják a megfelelő rovatba. Rögtön feltenném a kérdést: erre mi szükség van? Nem elég, ha a családjuk és a barátaik tudják?
Facebook-os ismerőseim kiposztolták egy olyan lány állapotfrissítéseit, aki a jegypénztárnál való sorban állástól a jegyvásárláson és fizetésen át, a vonatra való felszállásig minden egyes lépését megosztotta ismerőseivel. Úgy látszik, érzelmi inkontinenciája (mert már ilyen is van) túlontúl elhatalmasodott rajta...
A FEJEZET...
A megfigyelés és attribútumai
A szerző, Székely Iván először tisztázza, mit is nevezünk megfigyelésnek. Megfigyelni egyrészről lehet eseményeket, folyamatokat, embereket, másrészről arctalan tömegként, illetve egy adott személyként.
A megfigyelés nem egyenlő az észleléssel: észlelni lehet valakit az utcán, de az attól még nem megfigyelés. Azt sem tekintjük megfigyelésnek, "ha minden fél tudatában van annak, hogy jelenléte, tevékenysége közösen elfogadott szabályok alapján a többiek előtt zajlik."[1] Tehát ha csinálok egy prezentációt Ustream segítségével, és azt többen megtekintik, akkor nem figyelnek meg. Ha egy prezentáció alkalmával előadjuk munkáinkat, gondolatainkat, a közönség minket nem tart megfigyelés alatt. Vagy ha egy konferencián, politikai rendezvényen minden szempár egy személyre, az előadóra fókuszál - őt sem figyelik meg.Akkor mit tekinthetünk megfigyelésnek? Az emberek viselkedésének, tevékenységének rendszeres monitorozását (ilyen tehát a vizuális megfigyelés, beszélgetés kihallgatása, kommunikációs kapcsolatrendszer feltérképezése, üzenetek elolvasása). Megfigyelni lehet szinkron és a szinkron módon: egy kamera felvételét, egy email tartalmát nem kell a megírása pillanatában meglesni, megtehető később is - de attól az még megfigyelésnek minősül.
A megfigyelés három legfontosabb attribútumát említi a könyv:
- Információs aszimmetria: a megfigyelő többet tud a megfigyeltről, mint fordítva. A megfigyelőnek sokkal több és jobb eszközei vannak, mint a megfigyeltnek. Ráadásul a megfigyelt az esetek többségében gyanútlan.
- Rejtettség: ezesetben nem feltétlenül maga a megfigyelés a titkos, hanem az adatok további sorsra (ki fér hozzá, mire fogja felhasználni).
- Kontrollálhatatlanság: sok esetben nem lehet tiltakozni a megfigyelés ellne, illetve az ellen, hogy az adatainkat mire és hogyan használják fel.
Ezzel kapcsolatos, már órán is említett kritikák:
- A másik felet az információ, és nem a konkrét személy érdekli (a nagyüzemi elemzőket pont a személyesség nem érdekli). Tehát az effajta megfigyelés mögött nem személyes ármánykodás rejlik.
- Rejtettség, az adatgyűjtő személye. Mivel rengeteg információt kell feldolgozni, ezért általában nem személy, algoritmus áll a megfigyelés mögött.
A technológia szerepe és a magánszféra
A korszerű IKT-technológia hatására csökkent az egyén magánszférája, és a joggyakorlatok alkalmazhatóságát. A könyv az első technológiai ugrásként, amely a nyugati társadalomban kikezdte a magánszféra sérthetetlenségét, a telefont nevezte meg. Ezt ugyanis le lehetett hallgatni. "Második nagy omlásként" a számítógépek megjelenését említi a szerző: ebben ugyanis nyilván lehet tartani az állampolgárokat bizonyos kritériumok (pl. vagyoni helyzet) alapján. (Bár ehhez először meg kell figyelni, profilírozni kell az embereket.) Harmadik "összeomlási szakaszként" pedig nem meglepő módon az internethasználat elterjedését említi: ekkor ugyanis már egy egérkattintással információt szolgáltatunk magunkról, amelyet bizonyos cégek tárolnak és elemeznek.
A mai helyzet, avagy a Panoptikomtól a Kriptikonig és a Periptikonig
A könyv egy adatvédelmi tudatosságot erősítő projekt háttéranyagából idéz:
„Tudta-e…
„Tudta-e…
- hogy a
weblapokon webpoloskák vannak, amelyek megfigyelik, hogy mikor mit néz?
- hogy böngészési szokásaitól függően más hirdetések
jelenthetnek meg a képernyőjén, mint másén?
- hogy elemzik, mennyire hajlandó vásárolni, és ezért
más-más árat fizethet az interneten?
- hogy az összes e-mailes és mobiltelefonos kapcsolatát
legalább fél évig rögzíti a szolgáltatója?
- hogy a Google minden e-mailjét, dokumentumát,
fényképét, videóját elemzi?
- hogy a telefonok, a műholdak, és a Google is pontosan
követik, hol, kivel jár éppen?
- hogy az élete már valójában attól függ, hogy mi van
Önről a „gépben”?
- hogy az ingyenes szolgáltatások ára az Ön
személyiségének eladása?
- hogy ha nem figyel oda, végképp végképp kicsúszik
kezéből a sorsa, karrierje, kapcsolatai irányítása?" [2]
Az alfejezetcímben említett Panoptikon tulajdonképpen egy Bentham által megalkotott épületrendezési elv, leginkább börtönökben alkalmazzák (ilyen szisztéma alapján épült a Balassagyarmaton a Fegyház és Szegeden a Csillag Börtön is). Az elrendezés lényege az, hogy a középen lévő megfigyelő mindent láthat, ami körülötte történik, amit a körülötte lévő emberek végeznek. A megfigyeltek pedig nem tudják mikor figyelik meg kifejezetten őket vagy társaikat.A Kriptikont titkos megfigyelőrendszerként definiálja Székely: a lényege, hogy sok helyről figyelik meg a felhasználót, azt azonban nem látja az illető, hogy kik és mikor teszik ezt.
A Periptikon metaforáját pedig arra használja a szerző, amikor a felhasználók önként vállalják, hogy megfigyelésnek vessék alá magukat. Ide leginkább a közösségi oldalakat sorolhatjuk, ahol a regisztráció után önként ad meg az ember adatokat, amiket aztán a rendszer megfigyelhet. (Kérdés persze, hogy milyen jellegű információkat ad meg magáról az egyén.)
Ezekhez, a mindenkit mindig megfigyelés alatt tartó rendszerekhez hasonlítja tehát Székely Iván az internetet.
A "káros mellékhatások" mindennapi életünkben
Bár a modern technológia nagyban megkönnyíti életünket (információszerzésünket, munkavégzésünket, kommunikációnkat, kapcsolattartásunkat), az árnyoldalait kevéssé ismerjük - hívja fel ismét az olvasó figyelmét a szerző. Példaként a "dinamikus árazást" hozza, tehát azt, hogy különböző emberektől különböző árat kérnek el egy áruért. Ugyanis internetes tevékenységeink alapján megbecsülhető, mennyit vagyunk hajlandóak kifizetni egy-egy termékért.
Úgy gondolom ilyennel még nem találkoztam. A dinamikus árazás egy másik fajtájával viszont igen (legalábbis szerintem ide sorolható). Ez pedig a törzsvásárlás. Ha az ember regisztrálva van egy cég honlapján (például online könyváruházén), olcsóbban kap meg bizonyos könyveket. Azt pedig maga döntheti el az ember, hogy hajlandó-e regisztrálni az adott cég weboldalán vagy sem...
Másik káros mellékhatásként az "identitáslopást" említi a szerző. Ekkor nem hamis személyiséget kreálnak az emberről a világhálón, hanem valós adataival élnek vissza.
A legnagyobb tehát probléma az, hogy nem mi rendelkezünk adataink sorsa felett...
Az ok, amiért a megfigyelők és az elemzők tevékenységüket végzik, leginkább üzleti természetű. De a közigazgatás szervezői is arra törekednek, hogy minél több információt megtudjanak az állampolgárokról. - írja Székely.
Úgy gondolom ilyennel még nem találkoztam. A dinamikus árazás egy másik fajtájával viszont igen (legalábbis szerintem ide sorolható). Ez pedig a törzsvásárlás. Ha az ember regisztrálva van egy cég honlapján (például online könyváruházén), olcsóbban kap meg bizonyos könyveket. Azt pedig maga döntheti el az ember, hogy hajlandó-e regisztrálni az adott cég weboldalán vagy sem...
Másik káros mellékhatásként az "identitáslopást" említi a szerző. Ekkor nem hamis személyiséget kreálnak az emberről a világhálón, hanem valós adataival élnek vissza.
A legnagyobb tehát probléma az, hogy nem mi rendelkezünk adataink sorsa felett...
Az ok, amiért a megfigyelők és az elemzők tevékenységüket végzik, leginkább üzleti természetű. De a közigazgatás szervezői is arra törekednek, hogy minél több információt megtudjanak az állampolgárokról. - írja Székely.
Válaszok a kihívásra
A megfigyelésre a "megoldás" egy szintig maga a technológia (pl. spyware-ek, cookie-írtók, profilgátlók) lehet, azonban ezen programok alkalmazásával sem lehet teljes mértékben korlátozni a megfigyelést, a felhasználók profilírozását.
-*-
Persze, az adatokat csak nagy számban dolgozzák fel, és nem törődnek azzal, hogy mi személy szerint kik vagyunk, de első hallásra ijesztő lehet ez: megfigyelnek, adatokat gyűjtenek rólunk... Ahhoz, hogy a felhasználók ne rettegjenek annyira az ilyen dolgoktól, jobb (és bővebb) tájékoztatás kellene. Hiszen az emberek csak annyit hallnak, hogy X és Y szolgáltató, szervezet adatokat gyűjt róluk, és azt feldolgozza.
Felhasznált irodalom:
[1] Székely Iván: A kukkoló társadalom - avagy van-e még függöny a virtuális ablakunkon? In: Talyigás Judit (szerk.): Az Internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében. SCOLAR, Budapest, 2010. p. 94.
[2] Székely Iván: A kukkoló társadalom - avagy van-e még függöny a virtuális ablakunkon? In: Talyigás Judit (szerk.): Az Internet a kockázatok és mellékhatások tekintetében. SCOLAR, Budapest, 2010. p. 100.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése