A tanítás és a tanulás igénye
velünk született tulajdonság. A tanulás az emberi élet természetes velejárója.
Környezetünkből információkat nyerünk, azokat feldolgozzuk, a saját belső
rendszerükbe (tudásunk hálózatába) építjük bele. Az új információk erősíthetik
vagy gyengíthetik eddigi mentális modelljeinket, hipotéziseinket.
A tanulás képessége a fejlettebb
állatok alapvető jellemzője: nagy szerepe van a túlélésben és a környezethez
való alkalmazkodásban. A környezet változásaira való alkalmazkodás válaszmintái az állatok
génkészletében, a genomban rögzültek. Ez a fogamzás pillanatában rögzül, a
későbbiekben nem írható át. Lehetnek ennek az utánzáskészletnek nyitott
elemei is, amit az adott környezet ír bele, például madarak énektanulása
vagy imprinting, de a program zárt voltán ez sem változtat. Az imprinting korai
bevésődést jelent. A jelenséget Konrad Lorenz vizsgálta és írta le.
A "genetikai átadás" azt jelenti, hogy a jobb
génállománnyal rendelkező egyedek valószínűleg nagyobb sikerrel adják tovább
génjeiket. Így az egymást követő egyedek láncolatán keresztül a környezethez
való lassú alkalmazkodás megy végbe.
A tanulás rendszerszemléletű
értelmezése szerint az előbb említett genetikai átadás is felfogható tanulásként.
Nahalka megfogalmazása szerint a tanulás tartós és adaptív változás. Tehát
ebben az értelemben a genetikai átadás is tekinthető tanulásnak. A génekben
felhalmozódott „tudás” az egész populáció, faj tudása. Ez a fajta tudás a
múltra vonatkozik és teljes determinációt jelent. A tanulás alanya ilyen
esetben nem maga az egyén, hanem az egész faj.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az
egyén nem tanulhat: az egyes entitások is képesek alkalmazkodni a
környezetükhöz a megfelelő viselkedés alkalmazásával. A tanulás az egyén
számára tehát kettős: egyrészt a genetikai átadás során a genomban tárolt
információk útján, másrészt a környezethez való adaptív válaszok révén is
végbemehet.
 |
| A környezethez való alkalmazkodás II. |
 |
| A környezethez való alkalmazkodás I. |
Az agy a genommal ellentétben
nyitott információs rendszer. A környezet változásainak hatására programozódik
át. Az állatok számára az elsődleges és legfontosabb információforrás a
környezet és annak állapota, illetve változása.
Életünk epizódok soraként játszódik
le. Emlékezeti rendszerünk arra épül, amit a velünk történt eseményekről leképezünk és elraktározunk.
A főemlősök és az emberszabásúak esetében a kognitív világból és a társas
kapcsolatokból kell kiindulnunk. Ezt nevezte Merlin Donald epizodikus
kultúrának. Ez a kognitív evolúció kiindulópontja.
1. Kulturális átadás
A kulturális evolúció feltétele a kulturális átadás. Ez a jelenség
gyakran előfordul az állatvilágban is. A társak által szerzett tapasztalat
átadását jelenti (tehát ilyen értelemben ez nem egy generációkon átívelő,
vertikális, hanem a jelenben végbemenő, horizontális folyamat). Mivel az átadás
társas kapcsolatokon keresztül történik, ezért szükséges hozzá egy hálózat, ami
mentén a tudások továbbadhatóak.
Az ember azonban itt is különbözik az állatoktól. Nálunk ugyanis az utód
biológiai és kulturális téren is örököl bizonyos dolgokat.
A kulturális átadás – az előbb ismertetett genetikai átadással szemben –
a fajtásak közötti tapasztalatcserének is teret enged. Az emberek közötti
kulturális átadás jellemző formái
- az utánzásos tanulás,
- a tanítás alapján végbemenő tanulás,
- és az együttműködéses tanulás.
A konstrukciós képesség egyedülállóan emberi vonás. Ez tette lehetővé azt,
hogy változatos eszköz- és szimbólumrendszert hozzunk létre. Szintén sajátos
emberi tulajdonság a szociogenezis. Ez együttműködésen alapuló találékonyságot
jelent. Tehát a csoport ereje több alkotóelemei (tagjai) együttes erejénél,
kreativitásánál, hatékonyságánál. (Itt emlékeztetném a kedves Olvasót a
Hálózati kapcsolatok c. könyv első fejezetében hozott tűzoltóbrigádos példára:
együtt a csoport képes volt eloltani a tüzet, az egyének külön-külön tevékenykedve
viszont nem.) Ezentúl személyes valóságértelmezését is meg tudja osztani,
kommunikálni tudja az ember a többiekkel. A kulturális átadás, a konstrukciós
képesség és a sajátos kommunikáció teszi lehetővé a kulturális evolúciót.
Tomasello ezt a hatásrendszert „kognitív habitusnak nevezi”. A kulturális evolúció során ezek sajátos környezeti feltétel- és hatásrendszert jelentettek a célirányos tanításnak és tanulásnak. Ma ezt tágabb értelemben tanulási környezetnek nevezzük.
A szokásos pedagógiai felfogás ezzel szemben fizikai, biológiai és kulturális adottságrendszert ért
rajta. A kulturális átadás ilyen kognitív habitusok láncolatán keresztül valósult
meg. Ez a főemlősök epizodikus elméjétől a mai
modern ember mentális világához vezetett.
Merlin Donald koncepciója szerint az átalakulás több lépésben ment végbe,
melyek folytán új reprezentációs rendszerek alakultak ki. Az újak azonban nem
szüntették meg a régit. Így tehát a modern ember kognitív architektúrája egy
komplex, mozaikszerű szerkezet. A továbbiakban ezeket, a kognitív habitus
formáit ismertetem.
 |
| Információs forradalmak |
2. Mimetikus kultúra (mimézis
gör. utánzás, lejátszás)
Merlin Donald a sajátos emberi
kulturális környezet első megnyilvánulásának az utánzást tartotta. Az utánzás
szándékos, önkezdeményezésen alapuló, nem nyelvi reprezentációs tevékenység. A
mimetikus kultúra kb. 2 millió éve, a felegyenesedett ember, a Homo erectus
idején kezdődhetett el. Ez a fajta elmeműködés már más mint az epizodikus. Gazdagabbá
vált a belső pszichikus világ, a reprezentációk egy része explicitté vált,
tehát másokkal is közölhető (~megtanítható). Az emberi pszichikum alkalmassá
vált az önreflexióra, a szándék- és akaratnyilvánításra. Az emberek között kialakult a kommunikációs
kényszer.
Az ember
elsődleges információátvivő eszköze a saját teste lett: ezáltal tudott
társaival közölni valamit (a mímelés által). A belső pszichikus világ szétvált a társak számára is kifejezhető, közös reprezentációs rendszerre. Így
jöhetett létre a közös tudás. Létrejöttek a közös
tudásnak a megőrzésének, továbbfejlesztésének és átadásának megbízhatóan működő
rendszerei, például a humán pedagógia, mely a hatékony tudástranszferre jött
létre. Az ember így már születésétől tudhatja, hogy a felnőttek értékes
tudásforrást jelentenek. A gyerekek oktatásának nagy része egyébként
mimetikus természetű.
3. Mitikus kultúra
Egy másik elmélet szerint a beszéd
azért alakult ki, mert nagy kihívást jelentett az embereknek a hatékony
információközlés,illetve információcsere. Létfontosságúvá vált ugyanis a másik szándékának gyors
felismerése, a másik érzéseinek megbízható megítélése.
A homo sapiens számára a beszéd rendkívül hatékony kommunikációs eszközzé
vált. A nyelv létrejöttének feltétele volt a szemiotikai készség és a jelek
feltalálásának képessége. A kommunikációban médiaváltás történt: innentől nem
(csak) a test fejezi ki a belső világunkat, hanem a beszéd is. Itt vált lehetővé
az első emberi szimbólumrendszer megszületése.
A beszélt nyelvnek alapvető jelentősége van a tudásátadásban. Nagyon
pontos információkat közölhetünk, remek tanulási-tanulási médium. Emellett az
élő beszéd az emberek közötti kapcsolattartás leghatékonyabb és legalapvetőbb
eszköze. A beszéd során az akusztikus jeleket nonverbális jelekkel egészítjük
ki.
4. Teoretikus vagy modern kultúra
Ez az emberi információkezelés legújabb dimenziója. Ennek új módja a
külső, grafikus reprezentációk készítésének feltalálása. Ez az újítás
alapvetően megváltoztatta az ember kulturális környezetét, kulturális habitusát
és belső reprezentációs mintáinak szerveződését. Ezáltal a belső a memórián
belüli reprezentációk materializálódnak, nyilvánossá, tartóssá váltak. Ez a
fajta gondolkodás a korábbinál magasabb szintű, hatékonyabb analitikus
gondolkodást, elméletalkotást tett lehetővé.
A külső szimbólumrendszerek értelmezéséhez azonban ki kellett alakítani és meg
kellett tanulni a tudás jellé kódolásának és dekódolásának képességét. Ilyen szimbólum
lehet például egy metafora.
A modern ember legnagyobb kognitív kompetenciája az olvasás. Az olvasott
ember a szimbólumokat, jeleket helyesen tudja értelmezni. Egyébként szimbólumok a betűk is. „Az
írásbeliség nyelve átalakította a tudat szerkezetét, új távlatokat nyitva az
elvont, fogalmi gondolkodás, a bonyolultabb jelentéstani összefüggéseket
felismerni képes, reflektáló elme előtt.”[1] A külső, szimbolikus tárolóeszközök (pl. pergamen, papír) használata révén
megjelent a formális oktatás iránti igény. Az írás után a következő médiumbeli
változást a könyvnyomtatás hozta: így ugyanis sokkal szélesebb rétegek juthattak
hozzá az információkhoz. A nyomtatással az iskola berendezkedésében és
működésében elterjedtek az írásbeliség jellemzői: a padok, mint a betűk
rögzítetten voltak (vannak) elhelyezve. Ez viszont gátolta a hatékony szóbeli
kommunikációt. De ugyanilyen katonás rendben működött a tudáshoz való
hozzáengedés, a számonkérés is.
Tanulási környezet szempontjából elmondható, hogy a szóbeliség és az
írásbeliség között egyfajta egyensúly alakult ki, tehát a tanár magyarázata és
tankönyvek mintegy kiegészítették egymást.
A tradicionális oktatás alapfilozófiája a gyereket formálandó
nyersanyagnak tekinti. Az iskola pedig ennek a folyamatnak a színtere. A
hagyományos iskola struktúráját tovább merevítette az, hogy a tanár a neki
kijáró tekintélyt veszi alaphelyzetnek. Ez, illetve a készre formált tananyagok
nem igényeltek igazi, felelősségteljes, kreatív munkát.
A modern tömegoktatás a megjelenésétől kezdve kritikákat váltott ki. A
19. század végén, illetve a 20. század elején ezek a hangok felerősödtek. Alternatív
pedagógiai elképzelések születtek, azonban széles körű változás nem történt.
5. Az elektronikus média és a hálózatok világa
A teoretikus kultúra mentén létrejött a modern ember (Homo
typhographicus), és kiformálta a modern társadalmakat. A nyomtatással készült
információtároló médiumokat Mashall McLuhan Gutenberg-galaxisnak nevezte. McLuhan
alkotta meg azt a feltevést, mely szerint az elektronikus médiumok alapvetően
meg fogják változtatni az írásbeliségen alapuló hagyományokat, és közvetve az
egész társadalmat.
Merlin Donald szerint modern kultúránk sajátosságaként kialakult az
úgynevezett „hibrid elme”, mely azt jelenti, hogy a modern, teoretikus réteg
alatt megnyilvánul a többi (epizodikus, mitikus, mimetikus) szint is. Az elme
kognitív architektúrája azonban átalakulóban van.
Az első számítógépek algoritmusai a „szimbolikus varázsra” és „az
algoritmus varázsra” épülnek. Az algoritmusok alkalmazásánál a számítógép a
szimbólumkészletből a megfelelő elemeket, részeket kapcsolja össze. Az idő
előrehaladtával ezek az algoritmusok sokkal összetettebbé, komplexebbé váltak.
Az emberek társas kapcsolataiban a beszéd tette azt lehetővé, hogy a
kommunikációs interakció résztvevői kilépjenek a konkrét téridejéből.
A gépi információfeldolgozás és a telekommunikáció integrációjából
született meg a világháló, amely napjainkban a vezérmédiumként integrálja a
tömegkommunikációt és informatikát. A működés és szerveződés új rendje a
hálózat lett.
McLuhan a modern világ kommunikációjának leírására bevezette a „globális
falu” fogalmát. Ma a globális falu már valóság, a távközlési műholdak és az
internet segítségével a világ bármelyik pontján képesek lehetünk ugyanazokat az
információkat megszerezni, birtokolni, illetve különböző tevékenységekbe
bekapcsolódni. A Web 2.0-s eszközökkel pedig magunk is megoszthatunk, képezhetünk tartalmakat
(például blogok, videómegosztók segítségével).
Az új, elektronikus médiavilág megrendítette a tömegoktatás régi,
megkövesedett működésmódját. Akadozik az információk adagolva való tálalása, a
tudás most már nem csak vertikálisan „adódik át ”.
6. Szimbolikus környezet és kognitív habitus a 21. század elején
A klasszikus teoretikus kultúra reprezentációs platformja a könyvlap (papír),
egy standard kommunikációs csatorna. A modern világban ez a felület a képernyő.
Az új kognitív habitusban a gyorsan változó információs világ manifesztálódik.
Több neves szakértő szerint a a digitális médium alapvetően nem hozott
újat, csak felerősítette a szó elszakadását a fizikai jelenléttől. Véleményem
szint – ha alapvetően nem is hozott akkora változást, mint az eddigi átmenetek –
alaposan megváltoztatta az információhoz, a szimbólumrendszerhez való
hozzáállásunkat. Az internet segítségével ugyanis egy-egy információ (adott
esetben egy-egy szimbólum) sokkal hamarabb változik vagy évül el, mint
korábban. Sokkal inkább (és sokkal hamarabb) képesnek kell lennünk a környezet
változásaihoz való alkalmazkodásra.
______________________
[1] Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek. Gondolat, Budapest, 2009. p. 21.
Felhasznált irodalom:
Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek. Gondolat, Budapest, 2009. p. 11-33.
"Az információs forradalmak" c. kép lelőhelye (az alábbi videóból kivágva): http://bit.ly/KXtdEa
