Komenczi
Bertalan: Elektronikus tanulás környeztek. Gondolat, Budapest, 2009. p. 87-101.
Az elektronikus tanulási
környezetek a múlt század utolsó negyedétől kezdődően az oktatásfejlesztés
meghatározó részét képezik. A fejlett információs társadalmakban a jövőben az
egész oktatási-képzési rendszer meg fog változni. Már a 20. században megfogalmazódott
az igény a változásra.
A szerző felteszi a kérdéseket:
- Meg kell-e mindennek változnia?
- Ha nem, akkor milyen mértékben változik?
- Minden változás egyértelműen pozitív vagy negatív?
- Ha nem, akkor hogyan lehetne a pozitív változásokat elősegíteni, a negatívakat elkerülni?
- Mennyiben új (valóban új) az, amit mások újnak mondanak?
- Valóban hatalmas társadalomformáló potenciált jelentene a változás?
A jövő négy
virtuális tartományán keresztül meg kell próbálnunk megválaszolni ezeket a
kérdéseket. Tehát azt, hogy mi marad változatlan, mi fejlődik tovább
egyenletesen, mi fog továbbfejlődni, és mi fog visszafejlődni, hanyatlásnak
indulni.
A tanulás a
tanítás jövőjére vonatkozó elképzeléseket három csoportra (területre) bontja a
szerző:
1.
Technikai aspektus: milyen
oktatási-tanulási médiumok dominálnak a jövőben
2.
Pedagógiai-módszertani aspektus: a
tanítás és tanulás milyen módszerei terjednek el átlagosan?
3.
A jövő tanulási környezetének kognitív
habitusa: Hogyan kapcsolódik össze a médium és a módszer?
1. Az infokommunikációs technológia jövőtrendjei
A technológia fejlődésének
alakulását nehéz előre jelezni. Annak idején nem jósoltak nagy jövőt a
számítógépnek. Úgy gondolták csak kevesen fognak élni a computer adta
lehetőségekkel, és álmukban sem gondolták volna, hogy a számítógépek elférnek
majd akár az asztalunkon is (és akkor az okostelefonokat még meg sem
említettem). A jövőt tehát sokszor nem jól jósolják meg a (szak)emberek. Bill
Gatesnek például át kellett írnia aki jövőről szóló könyvét megjelenése után,
mert rájött, hogy az internetet meg sem említette benne. A információs
technológia ilyen mértékű evolúciója tehát még a folyamatokat tervező, irányító
szakembereket is meglepi. De vajon mi lehet az oka a notórius jövőtévesztésnek?
Az egyik magyarázat szerint az
oka a tudományos-technikai innováció, a tervezői, mérnöki kreativitás és munka
kalkulálhatatlan volta. A technikai evolúció a biológiaihoz hasonlóan kis
lépésben történik, és kulcsszerepet játszanak benne az előre nem jelezhető
felismerések, a véletlenek szelekciója. A tisztánlátást nehezíti az is, hogy a
feltalálók rendszerint túlértékelik alkotásaik, felfedezéseik jelentőségét. Gyakran
viszont ennek az ellenkezője történik meg: a kutatók, mérnökök túlbecsülik a
nehézségeket.
Bill Gates átdolgozott könyvében
kitért arra, hogy az internet fontos lesz majd a jövőben. Azonban arra ő sem
számított, hogy ennyire népszerű lesz majd az emberek körében. A technika változására
tehát a társadalom is hatással van (egyfajta „fekete doboz”).
A jövőre vonatkozó hibás jelzések
abban keresendők, hogy arra számítanak a kutatók, hogy, a jelen folyamatai lineárisan fognak
növekedni a későbbiekben folyamán (is).
Egy Delphi-kutatásban arra kérték
a szakértőket, hogy jósolják meg mikorra fog beigazolódni a következő állítás: ”Minden
iskola gazdagon fel lesz szerelve multimédiás tanulóhelyekkel, melyek online
kapcsolatban állnak az információs hálózattal.” A bekövetkezés idejét körülbelül
2021-re jósolták. Jól mutatja tehát képzeletünk korlátait, hiszen a szerző
szerint „állandó, rögzített berendezések már nem is lesznek”. Szerintem
lesznek, csak nem ez lesz a jellemző mindenhol. Gondoljunk csak az általános
tanári mentalitásra (legalábbis, ahogy például a közoktatásban tapasztaltam). A leglassabb változás sokszor az emberi fejekben tapasztalható. Ezért
gondolom, hogy bár elterjedt lesz a multimédia és a mobil eszközök használata,
a tanárok akkor is a papírra való jegyzetelést fogják elvárni, ahelyett, hogy
laptopba engednék jegyzetelni a diákokat. Tehát úgy gondolom, hogy a társadalom
maga lehet a fejlődés motorja, de gátja, hátráltatója is. Persze nem kell velem
egyetérteni… :)
Feltehető tehát a kérdés:
tudható-e bármi is teljes bizonyossággal az infokommunikációs technológiát
illetően? Elvileg nem, de az eddigi trendekből levonhatunk néhány követeztetést:
1. „Az internet terjedésének az üteme változatlanul
folytatódik, amíg a televízióhoz és rádióhoz hasonlóan – gyakorlatilag minden
háztartásban általánossá nem válik, illetve - a mobiltelefonhoz hasonlóan, valószínűleg
azt felváltva - általánosan elterjedt személyi készülékeken át lesz elérhető.
2. Egyre újabb alkalmazások jelennek meg, az
interaktivitás, az interperszonalitás, az immerzió, a virtuális világban való
aktív részvétel, a virtuális és kibővített valóság további, ma még nem sejtett,
egyre fejlettebb formáival.
3. A számítógépek méretcsökkenése, és
teljesítménynövekedése középtávon biztosan folytatódik. Kisebbek és gyorsabbak
lesznek és az áruk is csökken.
4. A technológiai konvergencia következtében, többfunkciós
készülékeken keresztül elvileg bárki, bármit, bárhonnan, bármikor elérhet.
5. A számítógépek beépülnek a környezet elemeibe, és a
mikro-elektronikai input-output eszközökkel kiegészítve intelligens környezetet
alkotnak.”[1]
Az infokommunikációs eszközök
evolúciója tehát mindig gyorsul. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy ezzel a
lehetőséggel vajon mit fog kezdeni az egyén, a társadalom és nem utolsó sorban
az oktatás.
2. A pedagógiai módszer a jövőben
Az ember kognitív architektúrája
stabil szerkezet, viszonylag lassan változik. A tanulásra való alkalmasság (és
a tanulásra, tanításra való késztetés is) genetikai örökség. Erre a genetikai
bázisra épülnek a társadalmi életünk során szerzett tapasztalatok. Ezek jó
része még ma is érvényes.
A történelmi újkor találmánya, a tömeges
uniformizált tanulási-tanítási eszközök ma is jól hasznosíthatóak. Az akkor
kialakult szervezeti formák és működésük azonban mára már elavulttá váltak. A
mai tudás és másféle tanulási- és tanítási módszereket, másféle iskolát igényelnek.
Az útkereső teoretikusok közül
sokan „pedagógiai paradigmaváltásról” beszélnek. Úgy gondolják, hogy olyan
mértékű paradigmaváltás zajlik, mint a tömegoktatás kialakulásakor. A mostani
változásra a leginkább illő szó az „egyéniesítés” lehet. Napjainkban az oktatás
fontos kritériuma, hogy a munkaerőpiaci elvárások mellett az egyén igényeihez,
képességeihez is alkalmazkodjon.
A teoretikusok a pedagógiát kvázi
egzakt alkalmazott tudományként szeretnék láttatni. Ennek lényege, hogy a
megfelelő kompetenciákkal rendelkező tanárok a társadalom által elvárt
kompetenciákra tanítják meg a diákokat.
3. Az infokommunikációs technológia és a pedagógia módszertan
kapcsolata
Az infokommunikációs eszközök oktatásban
való felhasználásának gondolata tulajdonképpen egyidős az eszközök
megjelenésével. A fejezetben a szerző több pozitív elméletet is említ, amelyek
az egyéni alkalmazást és a hálózatban való tevékenységet emelték ki. Ezek az
elméletek gyakran kritikátlanul pozitívak voltak. Az volt a meggyőződésük, hogy
az iskolák számítógépesítése növelni fogja az oktatás hatékonyságát. Ez mind
szép és jó – mondhatnánk – csak éppen ha a tanári kar nem készült fel a
számítógépek oktatásban való konstruktív, kreatív alkalmazására, akkor az egész
technikai eszközpark nem ér semmit.
Manapság a számítógép természetes
eleme az oktatási környezeteknek, a mai ember kognitív habitusának szerves
részét képezi. A technofil szakértők által előre jelzett áttörés azonban nem
következett be.
A pedagógia és a technika viszonya
meglehetősen aszimmetrikus. A tanítás és a tanulás módszertani kultúrája sokkal
meghatározóbb, mint a technológiai felszereltség.
Tehát kritikusan kell tekintetünk
a technológia (oktatásban való) alkalmazására. Csak attól, mert a modern
technika is benne van a képletben, még nem lesz magától értetődően hatékony,
eredményes, vagy éppen korszerű a folyamat.
A szerző megemlíti Seymour Papert
az „időutazók parabolája” című történetét. A történet lényege annyi, amit már
korábban is említettem: attól, hogy a technika fejlődik, sőt robbanásszerű
változáson megy keresztül, még nem determinálja egyértelműen, hogy az oktatásban
is fejlődés fog végbemenni. Bár az eredményes tanulás alapvetően nem
technikafüggő (ezzel részben nem értek egyet, hiszen az interneten rengeteg
információhoz hozzáférhetünk, és informálisan is rengeteget tanulhatunk), a ma
iskolája mégis gépies, mechanikus rendszer.
Nyíri Kristóf Virtuális pedagógia
– a 21. század tanulási környezete c. tanulmányában arra figyelmeztet, hogy a
technikai elmaradottságunk miatt, romlanak a nemzetközi felméréseken produkált
eredményeink. Ennek csökkentésére (a fiatalok számára) szerves tanulási környezetet kell biztosítani.
4. Nézőpontok az információtechnológiai kihívás értelmezéséhez
Nyíri Kristóf, Castells és
Stanley a technika lelkes hívei közé tartoznak. Mások, mint például Ortega (róla alapképzésen mát tanultam :) , ő írt többek között a tömegember jelenségéről) vagy
Heidegger inkább kritikus távolságtartással közelítenek a téma felé. Ortega
a tömegember mint embertípus kialakulását leginkább a technológiai
fejlődésre vezette vissza.
A fejezet ezen része ismét kitér
a kognitív architektúra újból megváltozásának lehetőségére. Mérő 2005-ös tanulmányát
említi a fejezet ezen része, aki félig ironikus tanulmányában a Homo
informaticust, mint új „emberfajt’ említi. Neki a Homo sapiensnél sokkal jobb
az információ-feldolgozó képessége. A név azonban nem szerencsés választás, a
szerző inkább Donald besorolását, a Homo interneticust javasolja. Goldhauer az
internet, és az emberekre gyakorolt negatív hatásokról ír.
A szerző említést tesz arra, hogy
a fent említettek fényében a jövő (társadalma, oktatása, tanulása)
sokféleképpen képzelhető el.
Marshall McLuhan a 60-as években fejtette ki nézeteit a posztmodern korról és hatásairól. Úgy gondolta, hogy a hagyományos könyves kultúra (a.k.a. Gutenberg-galaxis) helyébe a posztmodern elektronikus kultúra lép. Úgy fogalmazott, hogy a mivel a tv-s generáció könnyen feldolgozható információkat kap a televízióból, nem fog tudni azonosulni a hagyományos oktatás távoli céljaival és módszereivel. Szavai ma még aktuálisabbak, mint akkor. Éppen ezért a tanári és a tanulói szerepnek is változnia kell.
A másik teoretikus, akit a könyv
említ, Ivan Illich. Igencsak provokatív munkájában (Deschooling society), az
iskola mint intézmény megszüntetését javasolja. De itt számunkra leginkább az
az érdekes, amit az iskola intézménye helyett, alternatívaként javasolt. Az
környezet és tanuló közti viszonyra helyezte a hangsúlyt. Az autonóm tanulás
gyakorlatát gondolta célravezetőnek és hatékonynak, illetve azt, hogy a tanulás
elszakadjon egy adott tértől, időtől, illetve a tanár személyétől. Mindenkinek
lehetősége nyílna tapasztalatait megosztani másokkal (és ezáltal egymástól
tanulni).
Nem gondolom, hogy az iskola
intézményét teljes egészében meg kéne szüntetni, ott ugyanis egyfajta szocializáción
megy át az ember. De mindenképpen meg kéne változtatni: alkalmazkodnia kéne
egyrészt a tanulókhoz (résztvevőközpontú módszerek alkalmazásával), illetve a
technika vívmányait hatékony mértékben és módszerekkel alkalmazva valóban be
kéne építeni a tanítás gyakorlatába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése